A KÉK csapat

A KÉK csapat

A KÉK csapata elhivatott urbanisátból, építészekből, kutatókból, történészekből és megannyi kulturális szakemberekből áll, akik hisznek abban, hogy a város alakítása közös ügy. Kreatív, kísérletező és nyitott szemléletük révén hidat építenek szakma és közösség, múlt és jövő között.

Csala Kata

Szociológusként végzett, jelenleg a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Urbanista felsőfokú szakirányú képzésén tanul. 2021-ben csatlakozott önkéntesként a KÉK csapatához és azóta több projektben is részt vett: dolgozott a TÁJTÉKA - a Balaton-felvidék intelligens tájhasználati eszközöztára projektben, valamint az ArchiKids gyerekeknek szóló program projektvezetője is volt. Jelenleg a Budapest100 egyik projektvezetője, illetve az Affordable Housing for All (AHA) és az InclusiveCity (ICT) nemzetközi projektekben is részt vesz. Kiemelten foglalkoztatja hogyan lehet a különböző társadalmi csoportokat bevonni a térhasználatról, lakhatásról és városfejlesztésről szóló közös gondolkodásba, valamint milyen eszközökkel támogatható hosszú távú részvételük az épített környezetről szóló döntéshozatalokban.

Dávida Eszter

Eszter urbanista, szakterülete a befogadó és fenntartható városok kialakítása stratégia és közösségi szerepvállalás révén. Leginkább az érdekli, hogyan lehet az alulról felfelé és felülről lefelé irányuló megközelítések közötti szakadékot áthidaló, működő megoldásokat fejleszteni. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát 2016-ban. A KÉK-nél 2007-ben kezdett önkénteskedni, jelenleg a szervezet igazgatója. Az évek során fő projektjei közé tartozott a Pecha Kucha Night Budapest és a DANUrB Interreg program. Emellett építészként adatvezérelt várostervezési projekteken dolgozik. 2021-ben beválasztották a New European Bauhaus magas szintű kerekasztalában való részvételre.

Dongó Tamás

Építész, diplomáját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen szerezte 2021-ben. Diplomatervével elnyerte a Fenntartható lakóépületek műhely kiemelkedő terve díjat. 2024-től a BME Informatikai Tudományok Doktori Iskolájának doktorandusz hallgatója. Kutatása kiterjed az urbanisztika és az informatikai tudományok kapcsolatára: különböző rendszerek alkalmazási lehetőségeit vizsgálja a participatív várostervezésben, kiemelten foglalkozik a kézzelfogható felhasználói interfészek használatával a közösségi tervezésben. Célja, hogy a kutatásai során megszerzett tudást a KÉK-ben végzett munkája során a gyakorlatba ültesse.

Korábban is részt vett a KÉK projektjeiben, mint a Shared Cities: Creative Momentum programban, és a Mentorprogramban. 2025-től ismét a KÉK munkatársaként, a CO-PED és a PlaceCraft projektekben vesz részt.

Kádár Bálint

Építész, urbanista, 2003-ban diplomadíjjal végzett a BME Építészmérnöki Karán. A BME Urbanisztika tanszék docense, az Építészmérnöki kar tudományos dékánhelyettese. PhD disszertációját a városi turizmus mérhetőségének, konfliktusainak, és rendszerszintű fejleszthetőségének témájában védte meg 2015-ben. 2000 óta aktív szervezője a civil építész közéletnek, számos konferencia, workshop, és építészeti vonatkozású esemény szervezője, 2006-ig a memo egyesületben, 2006 óta a KÉKben. A DANU mérnök és tervező kft vezető tervezője és tulajdonostársa, megépült épületei mellett számos pályázaton és kiállításon vett részt. Speciális szakterülete a történeti városrészek fejleszthetősége, a turisztikai beruházások urbanisztikai vonatkozásainak tervezése és az alulról jövő kezdeményezések koordinálása.

Szervezeti felépítés

A KÉK KURÁTORAI ÉS PROJEKTVEZETŐI 2025-ben

Csala Kata, Dávida Eszter, Dongó Tamás, Kaposi Barna, Kertész Monika, Klaniczay János, Kovács Krisztina, Köves Bálint, Kőrösi Kíra, Kulcsárné Grócz Bíborka, Kuklis Tibor, Lantos Réka, Mezei Bernát, Mudra András, Pink Edit, Soós Tamás, Szij Barbara, Telek Ágnes, Teleki Emma, Werk Zsuzsi

A KURATÓRIUM ÉS AZ ÜGYVEZETŐ TESTÜLET TAGJAI

A KÉK Kuratóriuma ügyvezető és döntéshozó testület, tagjai aktívan segítik az alapítvány munkáját küldetésének megvalósításában.

Dávida Eszter

Kádár Bálint

Kertész Monika

Szemerey Samu

KÉK OPERATÍV VEZETŐSÉGE

Dávida Eszter, igazgató

Kádár Bálint, pályázati koordinátor

Kertész Monika, pénzügyi vezető

Klaniczay János, szakmai koordinátor

Kovács Krisztina, kommunikációs vezető

A KÉK ALAPÍTÓ TAGJAI

A KÉK-et 2006-ban fiatal építészek, civilek alapították. A KÉK alapító tagjai a mai napig szakmai tanácsadóként támogatják az alapítvány munkáját.

Bujdosó Attila Csaba, Tímea Czinkotai, Renáta Dékány, Tibor Evva Ambrus, Erő Zoltán, Farkas Zsófia, Fekete Ada Finta, Sándor Hatvani, Ádám Kádár, Bálint Kertész, Monika Kovács, Gergely Polyák, Levente Somlyódy, Nóra Soltész, Noémi Szemerey, Samu Vadász Orsolya, Zimborás Gábor

FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG

Beleznay Éva

Gerhardt Erik

Tóth Judit

TANÁCSADÓK

Erő Zoltán

Kovács Dániel

Soltész Noémi

Polyák Levente

KORÁBBI KURÁTOROK, MUNKATÁRSAK, ÖNKÉNTESEK

Bárdossy Krisztina · Boda Judit · Bodonyi Panni · Bujdosó Attila · Bürger Nóra · Csaba Tímea · Dabóczy Orsi · Deigner Ágnes · Dékény Tibor · Evva Ambrus · Farkas Zsófi · Fazekas Ildikó · Fehér Gábor · Ferenczi Edit · Finta Sándor · Göbl Gabi · Guld Andrea · Gyabronka Péter · Hatvani Ádám · Hennel Zsófia · Horváth Bálint · Horváth Henrietta · Horváth Máté · Horváth Zsuzsanna · Huszár Daniella · Huszthy Zita · Jeczkó Mercédesz · Károlyi Zsuzsa · Keresztes István · Kiss Ágnes · Kiss Dorottya · Kiss Gergely · Kiss Ida · Kovács Gergely · Kőmíves Kata · Libárdi Julianna · Major Virág · Nagy Gabi · Naszádi Sára · Németh Nóra · Oravecz Júlia · Orosz Ágoston · Orosz Sára · Péteri Zsolt · Pongor Soma · Pongrácz Barbara · Schanz Judit · Schmidt Márti · Schum Gergő · Sipos Andrea · Somlyódy Nóra · Szabó Gyöngyvér · Szakál Anna · Szamos Bianka · Székács Péter · Szutor Bernadette · Szűcs Petra · Szücs-Tassy Karina · Tamási Miklós · Tornyászki Éva · Tóth Kati · Turai Balázs · Ungár Fanni · Vadász Orsolya · Varga Péter István · Vass Juli · Wanderka Éva · Weber Zsófi · Zimborás Gábor és még sokan mások

Telefon

+36 30 522 5994

Cím

1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.

E-mail

info@kek.org.hu

Bankszámlaszám

16200151-18538407

Adószám

18189223143

Nyitvatartás

H - CS 09:00 - 17:00 | P 10:00-16:00

Telefon

+36 30 522 5994

Cím

1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.

E-mail

info@kek.org.hu

Bankszámlaszám

16200151-18538407

Adószám

18189223143

Nyitvatartás

H - CS 09:00 - 16:00

Telefon

+36 30 522 5994

Cím

1111 Budapest, Bartók Béla út 10-12.

E-mail

info@kek.org.hu

Bankszámlaszám

16200151-18538407

Adószám

18189223143

Nyitvatartás

H - CS 09:00 - 16:00