14+ BUDAPEST A KÉK Városi Séták középiskolai programja
2026. 02. 18.
2026 tavaszán a Kortárs Építészet Központ – KÉK ötödik alkalommal szervezi meg gimnazistáknak szóló városi séta programját. A programra budapesti középiskolák 9-12. évfolyamos osztályainak, szakköreinek jelentkezését várjuk.
Egy város megismerésére az egyik legjobb műfaj egy jó séta. Bárhol a világon. Akár itt, Budapesten is. Megmutatjuk, hogy egy építész, egy urbanista, egy várostörténész vagy szociológus hogyan nézi más szemmel azt a városi környezetet, amit minden nap lát és használ minden budapesti – mi az, amit mi érdekesnek és értékesnek tartunk, és főleg: miért?
Városban élünk, az épített környezet meghatározza mindennapjainkat. Ezért kiemelten fontosnak tartjuk, hogy ennek az értése ugyanúgy az általános műveltséghez tartozzon, mint az Ady-összes, hogy amikor a környezetet befolyásoló kérdésekben kell döntést hozni, jó döntések születhessenek. És ha Budapestet tudod más szemmel nézni, bárhol jársz a világon, mindent más szemmel nézel majd.
Határidőre, a csoportért felelős pedagóus által teljesen kitöltött jelentkezési kérdőív
10-25 fős hallgatói csoport
Motivált társaság
Aktív, lelkes tanár, aki a diákok szervezésében közre tud működni
Az előre meghirdetett előadásokon történő részvétel vállalása diákok és tanárok által egyaránt

