RurALL – Rural active citizenship Labs
A RurALL project, melyben a KÉK fennállása során első ízben tölt be konzorciumvezetői szerepet, az Európai Unió támogatásával, a CERV-2023-CITIZENS-CIV felhívás keretében valósul meg. A kétéves program célja a vidéken élők szemléletformálása és képessé tétele a globális éghajlatváltozással kapcsolatos helyi és EU-szintű környezetvédelmi akciókban és politikai döntéshozatalban való részvételre.
A projekt abból az alapelvből indul ki, hogy "az állampolgári részvétel állampolgári hatalom". Célunk, hogy olyan vidéki lakosokat is bevonjunk a klímával és környezettel kapcsolatos párbeszédbe, akciókba és szakpolitikai folyamatokba, akik jelenleg nem aktívak, vagy csalódtak a helyi és uniós szintű döntéshozatalban. Az EU ambiciózus célja, hogy az első klímasemleges kontinenssé váljon az európai zöld megállapodás (European Green Deal) mentén – ennek megvalósításához helyi szintű cselekvésre és a vidéki közösségek aktív szerepvállalására van szükség.
A RurALL projekt egyedisége, hogy a célterületeken élők számára releváns, konkrét ügyekre fókuszál, figyelembe véve az adott közösségek sajátosságait, és ezekhez igazítja az alkalmazott eszközöket. A program során öt EU-tagállamban (Franciaország, Magyarország, Portugália, Spanyolország és Szlovákia) tesztelünk, valósítunk meg és népszerűsítünk új módszereket a vidéki lakosság bevonására az EU klíma- és környezetvédelmi munkájába.
A RurALL célja, hogy oktatási és részvételi lehetőségeket biztosítson a vidéki lakosság számára, felvázolva a vidéki öko-aktivizmus lehetséges útjait, valamint bátorítsa és támogassa a helyi polgárokat környezetükkel kapcsolatos, közösen tervezett tevékenységek kezdeményezésében és megvalósításában, aktív szerepet vállalva a zöld átállásban.